Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A zenekar története

A zenekar 2005-ben alakult Nyikes Róbert rézfúvós tanár kezdeményezésével, először csak kisebb kamaraegyüttesként. Később a létszám egyre bővült, folyamatosan új hangszerek színesítették az együttest, majd 2006 decemberében volt az első fellépés nem kamaracsoport, hanem már fúvószenekar formációban.
Ekkor még a kellő felkészültség hiányában kevés fellépésre került sor, azonban a 2008-2009. tanévben a fellépések száma hirtelen megugrott. Míg ezidáig nagy mértékben cserélődtek a tagok, a sok fellépésnek köszönhetően ezután már nagyon kevés lett azok száma, akik úgy döntöttek, hogy abbahagyják a zenekarban való részvételt.
2009. április 3-án került megrendezésre az I. Pest Megyei Rézfúvósverseny, Nyikes Róbert, a zenekar művészeti vezetője szervezésével. Zenekarunk 7 tagja (Csókás Frigyes, Horváth László Barna, Hohner Miklós, Zsigó Dániel, Berta Máté, Nyikes Vencel, Pálfi Ferenc) indult a megmérettetésen.Nyikes Vencel (trombita A/2) I. korcsoportban I. helyezést, Csókás Frigyes (tenorkürt A/2) III. korcsoportban I. helyezést, mélyrézfúvós III. korcsoport összesítettben pedig III. helyezést ért el. Díjazottak, helyezések összesítése megtekinthető itt
2009. május 1-jén ez idáig nem látott zenés felvonulással ébresztette Göd lakóit a zenekar. A lakók kedvezően fogadták, ki az utcán sétálva, ki az ablakából kitekintve nézte a teherautón zenélő fúvósokat.
Néhány hónappal később a zenekar úgy döntött, hogy a nyári fellépések növekvő számára való tekintettel a mellényünk mellé három féle egyenpólót csináltat, egy zöldet, egy bordót, és egy elegáns feketét.
2009 nyarán zenei tábor került megrendezésre, immár másodszor, de ez alkalommal a zenekar a tábor alatt eltöltött rengeteg próbának köszönhetően hatalmas színvonalbeli ugrásra tett szert.
Az I. Pest Megyei Rézfúvós Kamarazenei Verseny 2009. november 26- án került megrendezésre, melyen zenekarunk 4 tagja (Nyikes Vencel, Hohner Miklós, Zsigó Dániel, Pálfi Ferenc) is részt vett
2010 igen mozgalmas év volt a zenekar számára, ugyanis ebben az évben 1 hetes nyári tábort szerveztünk Sarudon, a Tisza-tó mellett, majd ősszel Montenegróba utaztunk egy nemzetközi zenei fesztiválra, melynek zenekarunk is fellépője volt.

 
 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 21295
Hónap: 109
Nap: 2